Valkyrie Drive: Mermaid


Epizódok száma: 12?
Műfajai: Akció, Ecchi, Fantasy
Debütálás: 2015. október 10.

Ismertetője:
A futurisztikus világban játszódó történet színtere az öt, mesterségesen létrehozott sziget egyike. Ide érkezik meg az új diák, Tokonome Mamori, aki azon nyomban bajba is keveredik, és egy másik frissen átiratkozott diáklány, Shikishima Mirei siet a segítségére. Mikor úgy fest, hogy a rájuk támadó ellenséggel még ketten sem bírnak el, Mirei váratlanul megcsókolja Mamorit, aki ennek hatására egy karddá változik át.

Fordító csapatok: Kiseki-fansub, AnimeRaptors & BeaterFansub, SaiyanRivals

Végre valahára kiadásra került az AnimeRaptors+BeaterFansub közös Projektjének, azaz a Valkyrie Drive: Mermaid 01.részének a tölthető felirata + Online kiadása, illetve a Videós kiadása is!

Jó szórakozást hozzá!

Egy kis helyzetjelentés: Már igencsak készülőben van a Valkyrie 02.része, hiszen a fordításilag már egy picivel több mint 50%-a kész van, amihez fog jönni természetesen egy igencsak fülbemászó, szépnek mondható Opening is a már meglévő Ending-hez.
A jelenlegi felállás szerint Október 23. előtt mindenképp ki lesz adva, max ha vmi külső, váratlan tényező miatt nem jönne össze akk legkésőbb október 23-án!

S ezennel kiadásra is került az AnimeRaptors & BeaterFansub közös Projektjének, a “Valkűr”-nek a 02. része Online és tölthető feliratként Oppal és endinggel ellátva!
Immáron Videós kiadásssal is elérhető!

Jó szórakozást a 02. részhez!

Köszi!

Naon szívesen!

Egy kis helyzetjelentés a 03.részről: Már készülőben van a 03.része, de elvi lehetetlenség gyorsan haladnunk ezzel, mivel 2 külföldi forrás bevonásával történik a fordítása. Előreláthatólag már most Pénteken el kell készülnie! S persze ismét minden meg lesz azért téve, hogy minél előbb kiadható formába kerüljön!

Kösz szépen az infót várjuk

Igazán nincs mit!

S ezzenel kiadásra került az AnimeRaptors & BeaterFansub közös Projektjének, a “Valkűr”-nek a 03. része tölthető feliratként!
Innen: animeraptors.gportal.hu/
Online verzióban ugyan elérhető, de Videós kiadásként csak holnap érkezik!

Amit a harmadik résztől várhatunk: Mamoriék összeismerkednek egy fura kislánnyal, aki elviszi őket arra a helyre, ahol sokad magával lakik és egy csábító ajánlatot tesz nekik, amit nehéz visszautasítani.
De vajon ez az idilli állapot, amibe csöppenek, meddig tartható fent?

Megtudhatjátok, ha megnézitek majd a soron következő, immáron tölthető feliratként elérhető új részét!

Jó szórakozást!

Köszönöm!

Naon szívesen!

Amint lesz Commie forrás is a 04.részéhez, állok is neki a fordításának!

A Valkyrie 04.része is már egy ideje munkálatok alatt áll, de mivel csak másodlagos Projekt a fő hangsúlyt nem ez kapta, hanem a másik.
De ezen is megfeszített erőkkel dolgozok és igyekszek minél előbb kiadni, ami az esetemben a jövőhét elejét jelenti!

Köszi! Akkor kitartást!

Szívesen! S megvolt a kitartás!

Hiszen ma este a Valkyrie Drive: Mermaid 04.része is kiadásra került tölthető feliratként!
Most már Videós kiadásként + Online verzióként is elérhető!

Egy kis helyzetjelentés a Valkyrie 05.részéről: Bár igaz, hogy már történtek lépések az elkészítésében és egyúttal szép előrehaladás is a fordításában, de jelen állás szerint leghamarabb a kövi hét elején, azaz Hétfőn vagy Kedden várható kiadásként! Ugyanis időigényesebb az elkészítése, mint a másik Projektnek. De azért igyekezve lesz az elkészítési idejéből lefaragni, mert most se az a cél h sokat késsen!

Először is, bocsika a kis csúszásért!

Másodszor pedig, kiadásra került végre valahára a Valkyrie 05.része is tölthető feliratként + Videósan + Online is nézhető!

**Helyzetjelentés a 06.részéről: ** Mától lesz elkezdve a fordítása! Ami azt jelenti, hogy csak a jövőhéten fog kiadásra kerülni, azaz a 23-ával kezdődő héten!
S igyekezve lesz ezzel, ahogy csak lehet, ezt ígérhetem!

Most már kiadásra került a Valkyrie 06.része tölthető feliratként + Videós Kiadásként + nézhető Online is!

Helyzetjelentés a 07.részéről: A Valkyrie Drive: Mermaid 07.részéhez a mai nap fogok tudni csak hozzákezdeni! És teperek majd a fordításával, ahogy csak lehet!

Kissé elcsúszva ugyan, de érkezik holnap, azaz Csütörtökön a Valkyrie Drive: Mermaid 07.része, mely ismét egy jobbfajta történetnek ígérkezik, melyből újabb dolgokat tudhatunk meg!

Később ugyan, mint ahogy tervezve volt, de végül mégiscsak megérkezett tölthető feliratként a Valkyrie Drive: Mermaid 07.része!
Online és Videós Kiadásként vagy késő este vagy csak holnap kerül ki!