Nanatsu no Taizai - The Seven Deadly Sin
2014- | 24 rész | TV Ismertetője: A történet főszereplői a “Hét Halálos Bűn”-nek titulált titokzatos lovagcsoport, akiket annak idején azzal vádoltak meg, hogy meg akarják dönteni a Monarchiát. S ezt kihasználva a Szent Lovagok erőteljes, ellenük irányuló offenzívát indítottak, aminek a következménye az lett, hogy eltűntek, mint lovagcsoport a Királyság földszínéről.
Egyesek szerint meghaltak, mások szerint pedig még mindig élnek. Miután a Szent Lovagok kihasználták, hogy megszabadultak tőlük, katonai puccsot hajtottak végre és elfogták, majd börtönbe vetteték a királyi családot, de az utolsó pillanatban a király egyik lánygyermekének sikerült megszöknie előlük. S mivel kisgyermekként sok jót hallott a “Hét Halálos Bűnről”, úgy dönt h felkerekedik egy utazásra és megkeresi őket, mivel úgy hiszi, hogy az egyedüli esély arra, hogy visszafoglalja a Királyságot és hogy keresztülhúzza a Szent Lovagok tervét, az, ha segítségül hívja a legendás lovagokat a “Hét Halálos Bűnt”.
De vajon tényleg a “Hét Halálos Bűn” nevű lovagcsoport tagjai a jófiúk? És vajon mit rejtegetnek a múltjukban? Miért tekintenek rájuk már életükben legendaként és van-e bármilyen alapja is a hírnevüknek? S vajon sikerül Elizabeth terve és siker koronázza -e a törekvését?
Ha kíváncsiak vagytok ezekre a kérdésekre adandó válaszokra, akkor nézzétek ezt a remeknek ígérkező őszi animét hétről hétre!
Fordítók: Otaku Forum & Saten Anime Manga | Anime Raptors
**Végre újabb rákapcsolás eredményeképpen elkészült a Nanatsu no Taizai immáron 03.része! **
Jelenleg online nézhető!
S a különálló felirata is tölthető ma estétől!
Immáron tölthető a különálló felirata, illetve most már online is nézhető!
Még a mai nap folyamán megérkezik majd a Videós kiadása is!
Jó szórakozást hozzá!
A rész tartalma dióhéjban:Ebben a részben tovább folytatják az utazásukat Elizabethék, de egy komoly dologgal nem számolnak, mégpedig azzal, hogy Meliodas a lényeges információ szerzés során sokkal súlyossabban megsebesült, mint ahogy azt képzelték. Így hát a legközelebb fekvő, Dalmary nevű városba veszik az irányt, hogy orvost keressenek a nem túl rózsás állapotban lévő Meliodashoz, miközben a háttérben mozgásban lendülnek a “Hét Halálos Bűn” életére törő Szent Lovagok.
Ilyen még nem volt, de most van… mégpedig az, hogy a tölthető felirata és a saját kiadású Hardsubos videója immáron hamarabb van, mint az online változata!
Néhány perce kiadásra került a Nanatsu no Taizai immáron 06.része is, melynek felirata már tölthető formában elérhető a szokásos helyről! Egy roppant izgalmas, harcokkal teli rész, melyben Meliodas bosszút áll Elizabethért, de könyörtelenül
Illetve mostantól már online is élvezhető!
Ami a Nanatsu no Taizai 08.részét illeti valószínűleg a megszokott időpontttól kicsit később fog érkezni, ugyanis ez a Főforrásunk(Chyuu) is késik és ezenkívűl nincs naon más amiből lehetne, s érdemes lenne dolgozni.
Most pedig már online is megnézhető ez az újabb izgalmas része!
Valamint a Videós kiadása is kiadásra került!
A kiadott 08.részének meg mindenképp utána lesz nézve és újra fordítva a Chyuu forrásból, mert nem abból készült ez a rész, legkésőbb hétvégére elkészül a 08.rész Chyuu-s változata is!
Sajna az előző hétvégére nem tudtam tartani azt, amit ígértem, mert változtak azóta a dolgok elég rendesen a magánéletemben, s most már tölthető is a megígért, Chyuu forrás alapján elkészített Nanatsu 08.rész!
[size=100](Fontos közlendő: az oldalunkon ezt a Projektet is érintő fontos szavazás került kiírásra és ha szeretnéd azt befolyásolni, akkor szavazz!)[/size]