Walkure Romanze

http://kepfeltoltes.hu/140317/Walkure-Romanze_www.kepfeltoltes.hu_.png
Epizódok száma: 12
Műfajai: vígjáték, iskolai élet, hárem, ecchi, romantika, sport, barátság
Debütálás: 2013. október 07.

Ismertető:
A történet középpontjában Takahiro Mizuno áll, jelentkezik a hallgatói képzés keretein belül a messzi földről híres Winfordi Lovag és Fegyvernök képző Akadémiára, azért hogy “lovag edző” vagyis fegyvernök legyen. Ezen az Akadémián a feltörekvő lovagok részére lovagi tornákat rendeznek, melyek hozzásegítik a résztvevőket, ahhoz, hogy elismertségre és fejlődésre tegyenek szert, s végül, hogy elérjék a céljukat, hogy igazi lovagokká váljanak.
Ő annak idején azért jött az Akadémiára, hogy lovaggá váljon, miután elérte a célját, a saját hazájában egy egyedülálló bajnokságon vett részt, aminek a döntőjében súlyosan lesérült és így kénytelen lett végleg feladni a lovagi tornákon való szereplést. De nem sokkal azután, hogy megérkezik Hellen Hillbe, ahol ez a híres Winfordi Akadémia található, találkozik a régi, gyerekkori barátjával Kisaki Mioval, aki egy ártalmatlan félreértést követően az ő segítségét kéri, mivel bajvívásra hívták ki. A gond csak az, hogy egész eddigi életében köze nem volt a bajvíváshoz. Miután minden jó ötletnek tűnő megoldás csődöt mond, nem marad más hátra, mint az, hogy Takahiro elvállalja Mio első bajvívására való felkészítését.
Az idő előrehaladtával olyan dolgok történnek, amelyekre senki sem számít, Mio egy szokatlan döntésre szánja el magát, ami végképp megpecsételi a további sorsát és a Takahirohoz való viszonyát is… miközben újabb és újabb felejthetetlen emlékeket szerez a barátaivá kovácsolódó többi lánnyal együtt.

Fordító, Formázó, Karaoke: Drewzy (K.o.G.A. Fansub)
Lektor: Mayci, Drewzy (K.o.G.A. Fansub)

Letöltési linkek itt!