Kávézó

Részemről inkább keserűségnek nevezném, hogy idejutottunk. A többi hozzászóló pedig a saját véleményét képviseli, egyébként sose volt célom “kampányolni ellenük”.

Engem érdekelnek az itt elhangzott történetek. Az viszont tetszik, hogy a staff nem folyik bele. ^^

egy kis közérdekű
az elmúlt 3 percben eltűntek a feliratok AA ról!

Nekem továbbra is elérhetőek.

[quote=“claas”]egy kis közérdekű
az elmúlt 3 percben eltűntek a feliratok AA ról![/quote]

Én még mindent látok és tölteni is tudom.

Nálam még fent vannak.

[quote=“Dex”]
Részemről inkább keserűségnek nevezném, hogy idejutottunk. A többi hozzászóló pedig a saját véleményét képviseli, egyébként sose volt célom “kampányolni ellenük”.[/quote]

Én is így érzek, és azért mondtam el a véleményem, mert így éreztem ahogy leírtam és nem a staffnak szólt tegyen már valamit. Olyanok amilyenek, sajnos ez ellen nem tehetünk.

[quote=“claas”]egy kis közérdekű
az elmúlt 3 percben eltűntek a feliratok AA ról![/quote]

Nálam normálisan müködik minden, egy-két felirat letöltésével teszteltem is, hátha csak nem frissült az oldal.

Kuro: Azért nem ártana minden egyes ismertetö iroját felkeresni hogy egyaltalán engedélyezi e hogy ide átkerüljön. Mert addig oké a közösség hozta létre, de gondolom az ism. iroja nem örülne hogy ha beleegyezése nélkül átkerülne. Az addicts is engedélyt kért hogy egy ismertetö, felirat, manga átkerüljön.

pll:.
keptarhely.eu/view.php?file=2014 … epl47.jpeg

nos én nemlátok már feliratot

A letöltések résznél nézd.

Váó, kicsit nem nézek erre, és meglendül itt az élet. Hmm… AA ellenes kampány? Én nem látok ilyet, csak páran kihasználják a tényt, hogy itt nem eszetlen moderálás, hsz törlés, bannolás van, hanem kimondhatják végre a véleményüket. Mert megmarad a hozzászólásuk.
Azzal is egyetértek, hogy ami itt eddig elhangzott, azok csak tények, amiket a többség már ismert.
(Ha nagy ellenkampány lenne, már én is itt ontanám a “kedvességeimet”, mert én már csak ilyen imádnivaló rosszcsont vagyok. :laughing: )

Én úgy olvastam, hogy ismertetőt nem akarnak átvenni sehonnan. A MAL féle pár mondatos ismertetőrendszert akarják bevezetni.

De akkor témát váltok: A fű zöld. Az ég kék. Szerintetek?

Ez nem teljesen igaz, mert valamennyire bele kell folynom, hiszen némelyik megkeresés felénk/felém irányulnak. Emberek vagyunk, nekem is van véleményem, amit a múlt alakított, ezt letagadni nem tudom, de ha esetleg csatlakoznának, akkor nem lennének külön kezelve, de mivel “közszereplők” ezért el kell viselniük, hogy róluk beszélnek az emberek. Csapatok közötti sárdobálást nem szeretnék látni, de itt most nem két csapatról van szó, itt olyan dologról, ami mindannyiunk “hobbijának” a jövőjét meghatározza.

Az ismertetők szöveges tartalma, amit a felhasználók írnak NEM fognak átkerülni, ezt leírtam tisztán és világosan!

Én, és szerintem az Issho Tosho staff-ja is az adatos ismertetőkről beszélt. :slight_smile:
Egyébként a minap volt róla szó hogy MAL-ról emelik át lefordítva azokat a pár soros ismertetőket mert AA-n SZERINTEM, az ismik fele legalább borzalmasan van megírva és még spoileres is.

kis korrigálás
ismertetők lapjáról eltűntek a letöltések(felirat) :blush:
A letöltések résznél még elérhető :laughing:

Ha pedig fordítva, akkor valami erőset szívtál fiam…

Hehe. :smiley:

Doomsday’s coming. :smiley:

Hát na, lehet hogy azoknak a rózsaszín póniknak nem kéne az égen repkedniük. xD

[quote=“claas”]kis korrigálás
ismertetők lapjáról eltűntek a letöltések(felirat) :blush:
A letöltések résznél még elérhető :laughing:[/quote]

hm és tényleg… Csak OST-at lehet letölteni… Eltünt minden felirat :open_mouth: Vagyis nem mindegyik amit ők fordítottak azok megmaradtak.

Szerintem 1-2 nap és a menüben sem lesz elérhető egy felirat sem. DE hát ez nem ért meglepiként engem.

Anno a tervüket felvázolták, hogy márciusban leállítják a feltöltést, és pár hónapra rá távolítják el végleg.