A MagyarAnime.hu sara, avagy tíz kiló szekunderszégyen

A magyar anime már válaszolt pontokban az ellene felhozott “vádakban”. :slight_smile: Az igazán kevés dolog pedig nem más mint az értelmet kerülő, vitában eleső, hiányos, helyben pedig megkérdőjelezhető válaszok, vádak, és az ezt felnemérő dolgok mutatják meg igazán. Hogy hozzánem értők próbálnak valamit összeszedni több kevesebb sikerrel.

Első sorban ajánlanám a tájékozódást egyes emberek számára a témákban.

Másodjára a rendes vitát kialakítani a szellemileg visszamaradott egyéneknek kifejezetten nehéz és hátrányos is, így csak azoknak ajánlom akik ténylegesen rendelkeznek ezen tulajdonságok minimáljával.

Harmadszor pedig legszívesebben korlátoznám a hozzászólást az olyan alpári embereknek akik nem, a témát építenék és normális keretek közt kommunikálnák le a mondandójukat, hanem holmi NovaNOXUS szinten.

De ez is csak az ISSO színvonalát tükrözi sajnálatos módon mert a moderátorok vagy alszanak, vagy pedig nincsenek is mert hát ilyen holmi helyeken lehet ezzel nem érdemes foglalkozni.

:slight_smile:

1 kedvelés

A színvonalt az tükrözi, hogy ide küldenek DC-ről egy neve sincs embert, akivel megmondatnak dolgokat, és az egész közösség értelmi szintjét kritizáltassák. Innentől szerintem nincs miről beszélni!

2 kedvelés

A helyesírásod pedig a te színvonalad tükrözi. Még te emeled ki, hogy másolni sem tudsz (ISSO). Ne is haragudj, de én a helyedben nem beszélnék ilyen magas lóról. Ha már személyeskedünk.

2 kedvelés

Noss akkor e irányba neked se lehet sok beleszólásod, hiszen a fórum nyitott bárki írhat aki szeretne, és én is csak kifejtettem véleményem ezzel kapcsolatban.
Ez személyes véleményem és tiszta szívemből szóltam.

1 kedvelés

Nem, semmire nem válaszoltak. Arra sem, hogy miért tették azt, amit tettek akkor, amikor azt tették (a képeken), sem arra, hogy miért hazudoznak össze-vissza. A tőlük jövő kommunikáció egyik fele a tagadás, a másik pedig a fansubberek és a nézők egyértelmű hülyének nézése.
Én továbbra is várom, hogy mi és hol kerül annyiba, amennyibe a szerverükön, mert 20 millió lekérésük tuti nincs, és állítólag nincsenek videók tárolva a szerveren, szóval 5 gigánál nagyobb tárhely nem kellhet nekik.
Oh, a fenyegetőzést kihagytam. Azt is jól tolják.

Az Issho színvonalát, amit épp leszólsz, kedvenc hőseid, az MA lökte ilyen mélyre, ugyanis ez egy fansubberek által használt fórum. Tudod, azok az emberek, akik tényleg érted és az animékért dolgoznak. Nem kell őket bemutatni, ugye?

Ha valakik kommentjeit korlátozni kéne, akkor azokét tenném, akik név nélkül jönnek védeni agyatlanul a kedvenc oldalukat, bizonyíték vagy cáfolat nélkül. Szerencsétekre nem vagyok moderátor, az oldal alapköve pedig az, hogy amíg nem kell, nem moderálnak. De igen, van moderátor, lehet is látni errefelé. És kicsit sajnálom, mert ennyit kell olvasnia, pedig nem is subol.

8 kedvelés

Kedves Hiyori én csak Nova kedves válaszára válaszoltam.
De hogy idézzek " Saját szájába is csak a hozzátok hasonló agyament emberek szarnak. "
Innentől kezdve én csak lesüllyedtem a szintjére.

Nem te vagy a vita tárgya, sem a közösség felháborodásé. Hanem a MagyarAnime. Mikor nekik teszünk fel kérdéseket, tőlük várjuk a vissza jelzést. Viszont ahogy DC-n megmondták, nem érdemel az értelmi szintünk annyit, hogy foglalkozzanak tovább az üggyel🤡

5 kedvelés
  1. Nem válaszoltak. Úgy a jó háromnegyedére se. Ha már vádak, akkor a felét nem hallgatólagosan be kell söpörni a szőnyeg alá, mert azzal amúgy íratlanul is elismerik azok valóságát. Tételes cáfolatra sem került sor, félresöpörtek mindent.

  2. Ha már ajánlod a tájékozódást a témában, azt nekik sem ártana elsősorban a jogi dolgok terén, aztán jöhet a pénzügyi, informatikai. Konkrétan sokunknak a szakmájába vagy a tapasztalataiba vágó kérdésekről és miegymáshoz mondták, hogy hülyék vagyunk ehhez. Tudod mire hasonlít ez? Mikor az oltáskritikus anyuka megmondja, hogy minek is a K-vitamin a csecsemőnek, csak autista lesz tőle.

  3. Eddig meglehetősen diplomatikus volt a hangnem, ami pont a vitához kell. Az eleve érkezett válaszaik a sakktáblás galamb színvonalát hozták, mivel továbbra is mondom: nem cáfoltak meg semmit, de vagdalkozni azt tudtak. (És khm, mit is árul el valakiről, ha hányós emojit tesz a megszólítás után kapásból az elsőválaszüzenetében?)

  4. Megnyugodhatsz, eddigi tapasztalataink alapján, csak egy valaki volt képes valóban emberi hangnemet megütni. Személy szerint sajnálom őt, hogy olyanokkal van összezárva, akik ő hozzá legalább ennyiben még felérni sem képesek.

  5. A helyi moderátorok alapelve, hogy amíg nem alpári és vérre menő a vita, nem szólnak bele. Kedves Mentor barátod akarta töröltetni a topikját is, mikor nem úgy sültek el a dolgok, ahogy ő gondolta, mert képtelen az ellenkező véleménnyel szembenézni. Továbbá rágalmazással próbált vádolni, amit le is csaptam, hogy nem úgy van az, nem úgy megy az, hogy minden nem tetsző ellenvélemény rágalom. Hozzáfűzöm, nem ő lenne az első, aki megpróbálná, mind ténylegesen, mind blöffként. Viszont, ami a MA discordján megy, na az a színvonal, tényleg olyan, mintha a fociultrák közt ülnék a B-közép szektorban.

9 kedvelés

Kedves @magyaranime @MA.Rimuru, tudom, hogy figyeltek és olvastok. Ne akarjatok átverni, köszönöm.
Ha tényleg szándékotokban áll tisztázni magatokat, és a későbbiekben esetleg kiegyezni velünk, a továbbiakban végtelenül egyszerű kérdéseket teszek fel pontokba szedve. Szerintem többünk nevében mondhatom, hogy várom a válaszokat.

  1. Mi az oka annak, hogy a havi/évi költségetek szinte folyamatosan változik, illetve hogy olyan magas, hogy a legnagyobb animés oldalak, akik tárolnak egy csomó videót, nem fizetnek ennyit? Ha valóban a host miatt kellett költöznötök, hova és milyen csomagra váltottatok, ennek mi az oka?
  2. Miért állítottátok azt először, hogy 100 forintból csak 7-et, majd azt, hogy 30-at kaptok meg Paypalon keresztül, ha ti is jól tudjátok, hogy a tranzakción FELÜL számolják fel a költségeket?
  3. Mi az oka annak, hogy korábban nem volt elérhető, csak támogatók számára a letöltés, majd az utóbbi egy hónapban ezen kétszer is lazítottatok? És ha már itt tartunk: Miért állítjátok azt (szinte folyamatosan), hogy bárki letölthet tőletek, ha ez nem így van?
  4. Honnan szereztétek a látogatottsági statisztikát (20M+)? Miből áll össze?
  5. Mivel magyarázzátok azt, hogy a csapatokkal szeretnétek az adminisztrációs hibákat javíttatni?
  6. Mi az oka annak, hogy a törölt / nem feltöltött részeket a saját indátokra rejtett formában rakjátok fel?
  7. Mi változott kb. három hét alatt, hogy a “direkt linkel a legelső feltöltőtől” és “botok dolgoznak, nem tudjuk ellenőrizni” hozzáállásról átálltatok a “ha lehet, csak egy vagy két embertől töltsön fel” módira?
  8. Miért nem közlitek az oldalkarbantartáskor a problémát a weboldalon, miért csak Discordon?
  9. Mi az oka annak, hogy se a nézőket, se a fansubbereket (akik többször jobban értenek a dolgokhoz, hiszen ez a civil szakmájuk) nem kezelitek veletek egyenrangú félként Issho Toshon, és miért nézitek le vagy ignoráljátok őket? Mire ez a fellengzősség?
  10. Hol van az a nagy, szájbarágós magyarázat a dolgokról? Mi az, amit nem értünk?
  11. Miért azzal takaróztok minden esetben, hogy ezek “régi” dolgok, miért nem válaszoltok rájuk sosem?
  12. Miért nem vagytok képesek a vitára, miért akartátok a saját topikotokat töröltetni? Miért nincsenek észérveitek, miért az óvodásozás az a szint, ahol tartunk? Miért csak addig vagytok hajlandóak kommunikálni, amíg mindenki mellettetek áll? (Ezt jól illusztrálja, hogy amint itt elszabadultak az indulatok, és több “néző” is ellenetek fordult, kijelentitek, hogy nem jöttök fel többet.) És még mindig emlékszem, hogy az első, nyitott hangvételű kommentemre is már a fenyegetőzés/takarózás volt a válasz, ahogy az elég gyakran megtörténik.
  13. A végső kérdés: miért indítotok a SAJÁT bázisotokon egy értelmetlen szavazást, melynek egyértelmű célja az, hogy saját magatokat fényezzétek? [itt tenném hozzá, hogy amíg írtam a kérdéseket, a szavazás rejtélyes módon eltűnt, de ne aggódjatok, van erről is fotóm]

Természetesen nem zárom ki a nézőket sem. Várom szíves válaszát mindenkinek, aki alá tudja támasztani azt, amit ír.

10 kedvelés

Kedves Ezra én nem szoktam olvasni a fórumot csak akkor ha valaki szol hogy írtak.

1 Ahogy jönnek az emberek úgy bővülünk (gyengül a forint)
2. Mert PayPalból tényleg 100ft csak 7ft kapunk meg.
3. Miattatok…
4.Hogy érted hogy hogy? (Számomra kicsit furcsa a kérdés)
5. Nem az adminisztrációs hibát nem akarjuk velük javítani (szarul volt megfogalmazva)
6. Nekünk nincs indánk maximum a nevünket vette fel van 1-2 ember akinek oda adjuk feliratot hogy kezdjenek vele valamit.
7. Az hogy én a saját időmből 7-8 órát rászánok arra hogy a ti bajaitokra rá pontosítva ezt is javítsam…
8. Miért kéne ott? Erre tökéletes a discord is! Mert most is meg volt adva egy idő pont és jóval túl csúsztunk rajta…
9.Én személy szerint nem nézek le senki és nem is ignorálok csak nem szoktam 0-24 ben olvasni a topicot!
10. Mit szeretnél tudni?
11. Mert ha régi akkor minek válaszoljunk rá? Egyik napról a másikra lehetnek olyan adatok amiket mondtuk hogy azok már “elavult” adatok. Folyamatosan fejlesztjük az oldalt.
12. Már bele fáradtunk a vitába.
13. Miért ne indítanánk a mi saját discodunkon saját szavazást? Meglepődnél mik lettek az eredmények. (én is hozzá tenném mivel lezárult a szavazást ÉN töröltem a linket!) [és hogy van fotód mit szeretnél mit kezdjünk vele?]

De azt nem értem van annyi linkgyűjtő van 900 feltöltő csak indán nemcsak minket lehetne baszogatni.
Az egész admin gárda bele fáradt már az egész oda vissza csatába már nem is nézzük a topicot csak ha az egyik tagunk szol hogy van új bejegyzés.

Persze, érthető. De akkor mégis olvasod valamilyen szinten.

  1. Ez nem válasz, még csak-csak a 80-100K közötti váltásra, de a többi kérdésemre?
  2. Valószínűtlen. Ha valaki 100 forintot küld, akkor ti megkapjátok a száz forintot, a tranzakciós díjat azon felül számolja fel. Pont ezért
  3. Hálásak vagyunk. Vagy hát… nem tudom, mit mondjak, de tetszik a fejlődés.
  4. Mégis milyen program, milyen adatok alapján mondta azt a 20 milliós látogatottságot? Ugyanis elég valószínűtlennek tűnik.
  5. Ezt öröm hallani.
  6. Akkor viszont azokért az emberekért is feleltek, akik úgy tűnik, arra az indára elég sok mást is feltesznek.
  7. Kicsit fáj, hogy a “mi” bajunknak nevezed az egészet, miközben csak annyit szeretnénk, hogy ne össze-vissza legyen linkelve. Kár, hogy ennyi idő volt.
  8. Mondjuk azért, hogy ne legyen ilyen kinézete az egésznek, mint amit fentebb Ricz is írt - tagnövelés.
  9. Itt ismét nem feltétlenül rád gondoltam, hanem a közös fiókból érkező válaszokra (hányós emoji, óvodásozás, egyéb “először tessék …, majd csak utána…” dolgok). Még egy példa, miért problémás így fiókot létrehozni.
  10. Pontosítok: ti mit szeretnétek nekünk leírni, amit úgy gondoltok, hogy mi nem értünk meg, és ebből adódik a nagy félreértés és a vita?
  11. Nem az olyanokra gondolok, hogy jaj, a Horimiya három napja még hibás volt. Hanem mondjuk a kezdőposztban megfogalmazott vádakra.
  12. Elhiheted, mi is fáradunk. Fájdalmas az egész. De számomra a legszomorúbb, hogy nem csupán ellentétes véleményünk van (lássuk be, sokunknak van ilyen), de mindig eltűntök. Nehéz így a vita.
  13. Na, azokra az eredményekre kíváncsi is lennék :smiley:

Hogy miért csak veletek vitázunk… nos… indás újrafeltöltőkkel is (ahogy tudunk), vitázunk, ahogy más linkgyűjtőkkel sem vagyunk feltétlenül jóban. Hogy párakkal miért, azt leírtam itt korábban, hadd idézzem:

4 kedvelés

http://79.172.212.214/webadmin/
http://79.172.212.214/phpmyadmin/

A KEDVENCEM
http://79.172.212.214/index.html/

Ebből az utolsó linkből is TÖKÉLETESEN látszik, hogy MENNYIT is foglalkoztok a fejlesztéssel. Arról sem tudtok hogy clickjacking-re is sebezhetőek vagytok.

Szedjétek össze magatokat.

1 kedvelés
  1. Ha a szavak nem hatnak akkor itt 1 kép.

  2. A szolgáltatónk írta meailben.

  3. Azt hogy ők extrába mit raknak fel nincs beleszólásunk csak a mi munkánkba.

  4. De az úgy mond a “ti bajtokok” hogy össze vissza van linkelve mert nekem nem volt vele gondom de mivel mondtátok hogy ez baj neki álltam megcsinálni!

  5. A discord kényelmi szempontból lett megcsinálva hogy ne mindig a kódok között “turkáljak” és ha kell oda írjuk ki amit ki kell.

  6. Jogos.

  7. Az viszont lehetséges hogy emiatt is vannak a félre értések és a viták. (megpróbálok a tudásomhoz mérten normális válaszokkal szolgálni amikor csak tudok)

  8. Nem feltétlenül takaródzunk velük (még ha így is tűnik) csak a régi dolgokat elszoktuk engedni. (de ezen is próbálok akkor változtatni)

  9. Szerintem az normális ha mindenkinek más a véleménye (lehet úgy tűnik hogy eltűnünk, de nem teljesen igaz így csak amikor átalakítjuk az oldalt jelen esetbe most is, olyankor a legtöbb időnket arra fókuszáljuk.)

Igaz a módszereinket lehet kritizálni a hozzálásunk el tér csapaton belül is (én inkább próbálok kibékülni mindenkivel, a barát jobb mint az ellenség!)

Tudod vannak prioritások, ami előbbre valók a többinél attól hogy ti nem látjátok a változást attól még ott van!

A prioritás az lenne, ha már tároltok felhasználói adatokat, hogy biztonságossá teszitek az oldalt felhasználók számára, és nem homoszexuális pornót tenni a címetekre, mert “huuu de vissszes lez ezzz ikszde hahaha”. Ez a prioritás egy nem kis felhasználó bázissal rendelkező weboldal számára!

3 kedvelés

Az oldal biztonságos a saját tudásom szerint
Akkor az az jelenti hogy olyan helyeken járkálsz ahol nem szabadna (pont az olyan emberek miatt mint te és így derül ki hogy ki az aki próbálkozik valamivel.)

A prioritást mi szabjuk meg jelen esetbe most a fun subok vanna előtérbe!

Ez direkt azért raktam oda, mert tudtam lesznek olyanok mint te és ezért be volt készítve :slight_smile: legalább nem kell PH-n keresned :wink: Illetve, hogy 2 srác csókolózik az nem pornó… vagy az utcán is mindig pornó forgatás van?!

Legalább nem oda raktad volna, ahol a webadmin is van. Az meg külön megtisztelő, hogy lebuzizol.

1 kedvelés

Egy szóval nem mondtam, hogy homoszexuális vagy ezt csak te látod bele…

Ugye tudod, hogy a rosszindulató hackereket ezzel nem fogod megállítani? :smiley:

1 kedvelés