Egy kicsit beleszólnék ha megengeded.
Nem akarjuk hülyének nézni az embereket csak álladóan változások vannak és így nem mindig tudunk fix információval szolgálni.
Igen örülünk ha van nézettség, de sose a nézettségre akarunk menni, mi is szimpla nézőként kezdtük el így igen elbaszunk nem is kevés dolgot de a hibából próbálgatunk tanulni. (ami nem mindig jön össze)
Hasonlóan fogok végigmenni az írásodon, kellően a lényegre összpontosítva. Elsőnek hadd jegyezzem meg, hogy ha lejáratásnak veszed, akkor nagyon fogalmad sincs arról épp hol szúrják ki a szemed, és vezetnek az orrodnál fogva.
Ebben a dologban van pár logikai bukfenc.
Ha állításuk szerint nem tárolnak semmilyen anyagot, akkor mit lehet letölteni és mire kell a nagy tárhelyű szerver? Ez a kérdés továbbra is megválaszolatlan maradt, hiszen ha a nagy felhasználói forgalom kiszolgálása lenne a cél, akkor a szerver is azt az oldalát erősítené.
Láthatóan magad sem érted, hogy mit írtál. “Ha az embernek nem kell 200 fansubber oldalra bejelentkeznie, akkor az már tényleg ne jelentsen problémát, hogy az ingyenes letöltésért átmegy 1 darab másik oldalra.” Az a baj, hogy a letöltés nem ingyenes az MA-n, fizetned kell érte. Lásd az eredeti posztban a Forrás alatt megjelenített képeket.
Koránt sem az a baj, hogy átmennek egy másik oldalra, ahol le lehet tölteni, hanem az, hogy más munkáját, amit ingyenes megoszt, paywall szolgáltatás mögé helyezik és azon nyerészkednek. Senki nem szereti, ha saját munkájáért bármi nemű pénzt más kap, és erre a legjobb példa az artistok, akik közzéteszik a munkájukat, hogy aztán valami sajátos ruhamintákkal foglalkozó áruház kínálatában lássák viszont.
Szintúgy javaslom lenyitni a Forrást és megnézni a képeket. Ezen például azon hazudnak, hogyan von le a PayPal. Ha így dolgozna, senki használ és csődbe ment volna nagyon rég. Ahogy a bankok is átutaláskor, az elküldött összeg egészét küldik el, és afölött számolnak fel még neked tranzakciós illetéket/díjat.
A szövegük, hogy “100 forintból 7 forint érkezik meg”, egy nagyon erős passzív agresszív formula, burkolt kasszacsörgetés. Mert hát a sorok között sem ártana néha olvasni, mert úgy lehet a legegyszerűbben manipulálni az embert (hasonlóan az apróbetűs részekhez vagy az EULA, amikből elég sok paródia szokott lenni, hogy mi mindent foglalnak bele és amit persze senki sem olvas el, főleg nem 20 oldal tömény jogi szöveget - South Park megvan, abból is a HumancentiPad epizód?). Hasonlóan olcsó provokáció ez, mint a válaszukban az édes kis hányós emoji.
Illetve lehet-e így nagy harsányan hangoztatni, hogy egyetlen reklámmentesek,. mikor maguk is használják, élnek vele, ha muszájnak látják, és nem is kicsikkel, mint itt olvashatod Drewkuku második írásában, hogy mekkorákról beszélünk. Ergo, döntsék már el melyik.
Nem az egyetlenek, mert sem az Animegunon, se az Animemen nincs reklám. Így csak egy határozott nagyotmondás.
Az átlagos nézőnek valóban mindegy, de azért az is szemet kell szúrjon, ha egy oldal állandó jelleggel kuncsorog és zörgeti a bögréjét. Szóval, ha a legtöbb embernek valóban 2 felett van az agysejtjeinek száma, akkor ez feltűnik neki és elpártol. Egyfelől. Másfelől azok is szólhattak volna, mint ahogyan te, ha már ilyen összeszedetten tudtál válaszolni és látsz is problémákat. Csak épp az a fránya moderáció, hogy el-eltűnnek a kényesebbet érintő posztok, mint ahogy töröltetni is akarták az általuk megbeszélős topikot, amit az első adandó alkalommal inkább fel is hagytak. Innen látszik mennyire (nem) gondolták komolyan a próbálkozást, hajlást, és azt az öreg receptet választották, amit az elmúlt 13 év során elég gyakran láttam: “My way or the high way.” Avagy ami magyarul “fel is út, le is út” lehetne, de közvetlen formában ez az angol mondás tartalmazza azt is, hogy “megszoksz vagy megszöksz”. Tették ezt szintúgy 20 napja és elég hamar.
Ahogy Ezra is rámutatott, short anime. Rengeteg van belőlük, amivel érheted. Tawawa, Danna ga, Jantama Pong, Ragnastrike Angels, de ha esetleg anime reklámokat vagy kis vizsgafilmeket nézel, akkor szintúgy… Ezek mind olyan 5 percesek jóformán. De vannak 10-12 percesek, láss pl. egy Yama no Susumét. Bár nem tudom és nem hiszem, hogy ez utóbbi kettőt tartják-e ők, ahogy pl. a nagyon klasszikus, antik japán animációs műveket is. Attól, hogy személy szerint veled nem esik meg, még nem jelenti azt, hogy nem probléma.
Ki lehet ezt is írni mondjuk egy Facebook felületre, ne adj isten Twitterre, és akkor nem kell felmenni Discordra. Vagy ha nem élsz ilyennel, propagálhatod, hogy van saját másodlagos híroldalad, mint az AnimeAddicts-nak a szerver blog. Nyilvános, elérhető mindenki számára az információ, ha érdekel, és nem terelnek be egy saját placcra, hogy aztán csak e-pénisznöveléshez statisztáljanak +1 főként.
Ugyanakkor ott az önellentmondás, hogy regisztrálni az ember nem akar huszon-plusz oldalra, de egy plusz Discord szerverre, ahol csak levélnehezéknek van jószerével,mert olyan aktív, oda igen?
És ahogy kiderült a fentebbiekből, pl. az AnimeDrive-nál is, úgy egyébként szintén a Forrásokban megadott képeken, hogy össze-vissza pakolják ki vagy rosszul adminisztrálják le. Az kerül oda, ahonnan lehúzták vagy az indás feltöltő neve.
Hogy miért baj, ha össze-vissza vannak adminisztrálva, és nem csapatokra lebontva? Az élvezeti érték, hogy ki hogy fordítja, a néző részéről merül fel, ha érteni is szeretné, és feltételezem, te is ezt a kategóriát erősíted, akkor célszerű lehetőleg minél koherensebbnek lenni. Az egyik így fordítja, a másik úgy, összelegózni meg kimerítő. De ez csak a nézői oldal.
Készítői félről meg senki sem szereti, ha kizárólagosként ő van feltüntetve, de más munkájával keveredik. Mert hiába vannak beleírva a videókba, hogy kik csinálták, és látható a csapat változás, nem az fog feltűnni a nézőnek, hanem az, hogy más. Ezzel pedig azt a csapatot járatják le akaratlanul is, aki ki van írva készítőnek. Hasonlóan a 2010-es esethez, amikor úgy kerültek fel az egyébként a nevünkkel megjelölt videók (már ahol meghagyták és nem sajátították ki anno), ahogy mi azt nem készítettük el. Égetett angolra égetve a magyar felirat, formázás törölve, betűtípusok hiányoznak – amit csak el tudsz képzelni.
Vagy mondok jobbat. Itt a Fate/Babylonia, ahol mi vagyunk megjelenítve, de nem a mi videónk van ott, hanem egy másik feltöltőé. Egy bizonyos BiONoLifeGame, ami egyébként az egyik újrafeltöltős altjuk.
Levezetem miért mondom:
Látni az URL-en, hogy _Magyar Felirat. Ott lenn a sarokban. A thefactories csatornán ilyet nem használunk. (1. kép)
Amúgy a mi csatornánkon is szabadon elérhető, használhatnák azt. (2. kép)
Ha tőlünk lenne, nem kértük volna a feltöltési anonimitást. Lásd képernyőmentés alján vörössel. (1. kép)
Hogy ez miért lenne fontos? Mert ha valami hiba van, bekrepálna a videó, orbitális hiba van benne, tudjuk cserélni úgy, hogy senkinek semmi dolga vele, mert ugyanaz marad. Kivétel, ha eltávolítják és törölni kell. Ez kinek jó? Elsősorban a gyűjtőnek és a nézőnek, mert az előbbinek saját dolga nincs, a nézőnek meg legalább kapásból a friss, javított verzió lesz ott.
Egyébként elég sokszor tévedett, náluk is hibás az adminisztráció. Tudnak róla. Dolgozni vele lusták. A 22 nappal ezelőtti posztjukból és pár válaszukból elég szépen kiviláglik, ugyanis azzal takaróztak, hogy a botok szedik össze, azok írják be rosszul. Egy fejlesztői válasz erre nézve a Haru-Subs volt vezetőjétől:
Fordítom: ha a bot (scrapper) szarul végzi a munkát, akkor szarul írtad meg.
Szintúgy ott volt a forrásban a kép. De a 22 nappal ezelőtti posztjukban is ott találod. Már ami minket illet. Eleve a felvetés is halvaszületett, ha nem a kuka tetejére a téli fagyba kihelyezett csecsemő.
De az hogy más gyűjtőoldalát pásztázzák bottal, azzal is lebuktak egyszer, mikor közös képernyőmegosztásban nézték a készülő új Animem oldalt, ami egy külön subdomain alatt van, és nem nyilvános, nem adja ki a kereső sem. Akkor honnan tudhattak róla? Merthogy ők nem adták ki.
Viszont még mindig ott tartunk, hogy miért a csapatok foglalkozzanak vele. Reklamáció vagy nem, a gyűjtőoldal feladata az anyagok gyűjtése, rendszerezése, adminisztrálása. Egy ilyen felvetés nem a reklamációra nyitott lehetőség, hanem az az eset, amikor a sebészorvos azt mondja a műtét közben, hogy “semmi kedvem összeölteni a beteg sebeit, végezze el ő maga”. A reklamáció egy feedback, visszajelzés egy szolgáltatás vagy termék hibájáról, amit te igénybe vettél. Csak épp őket senki nem vette igénybe önként és dalolva.
Sok mindenbe bele lehet kötni és sok hiba van, kezdve a fentebbiekkel. Ha tényleg figyelnének, akkor nem akarták volna elhagyni az első alkalommal azt a topikot és beszántatni, amit ők maguk nyitottak. Avagy amit korábban: “ha tényleg komolyan akarják gondolni”.
Hajlandóság. Lyuze is mintha ilyet írt volna nekik akkor, már ahogy emlékszem a velem megosztott levélre. Akkor is ígértek valamit, hogy úgy lesz, megtartják. A sokadik ígéretük egy hónap alatt, aminek semmi foganatja nem volt legalább poszt szintjén, oké, megcsináljuk. Csak emlékeztetlek rá, hogy két másik gyűjtőoldallal is konzultálok, hogy igen, jó legyen nekik is, nekünk is, és biztosítékot is adtak afelől, hogy a szükséges változtatások meglesznek rövidesen.
Na ez az alapvető kommunikáció, és nem az, amit az MA csinál, hogy zárt szerveren úgy módosítgat jobbra balra, hogy nyilvánosan semmi. Ugye, amit mondtam a Discordosnál. Ha van nyílt felület, mert van face oldaluk, akkor illene használni is. Vagy ha már nyitották a már sokszor topikot, akkor ott, nem elsunnyogva. És akkor megint egy olyasmi, amire azt lehet mondani: “most nem tartanánk itt”.
Sziasztok! Elolvastam kb. minden hozzászólást, kommentet és az előző topikot is nagyjából átolvastam.
Én KMiyuki-ként tevékenykedem, egy kicsinek számító gyűjtőoldal tulajdonosa vagyok. Nem vagyok nagy, sem híres, talán kb. nem is ismer senki.
De kedves Magyaranime! Felháborítónak találom, hogy ennyire egyszerű dolgokban nem tudsz a fordítók javára tenni. Szeretnélek emlékeztetni téged, hogy mi gyűjtőoldalak miért is létezünk. Egyszer valamikor neked is ez lehetett a célod. És mielőtt azzal vádaskodnál, hogy a kisebbek ne szóljanak bele: oldalam 6 éves, fent lévő animék száma majdnem 2000 (nem választom szét a filmeket és egyéb kiegészítő részeket a számban)
És igen, sajnálattal látom, hogy pontosan a te felfogásod miatt vagyunk MIND elítélve, mikor mi tényleg csak szeretnénk segíteni az anime kedvelőket azzal, hogy ne kelljen egy használhatatlan keresőt használniuk.
Tehát kedves magyaranime. A mi célunk nem az, hogy segítsük az anime nézőket azzal, hogy összegyűjtjük nekik az animéket, mert az indavideó keresője egy kuka? Nem azért hoztad létre eredetileg az oldalt?
Tárhelyért, egyéb dolgokért pénzt kérsz. Kérlek szépen, én számokban beszélek. Van mindkettőnknek egy-egy adatbázisa, anime tartalmunk kb. egy szinten van (igen, jól hallottad, sőt). Nos, kérlek szépen, ehhez a 2000 animéhez, mindenhez a tárhely csupán a borító képek miatt szükséges. Ehhez a 2000 animéhez nekem 5, ismétlen 5 GB a tárhelyem, melyből szabad 3 GB!! Látogatók miatt kellett a nagyobb hely? Nos, ez nagyon egyszerű. Rengeteg ingyenes alternatív megoldás van. Nekem a GPortál. Tudom, kuka az egész, de igazából ez csak a weboldal tulajdonosán múlik, hogy mennyire próbál meg annyi kódot használni, hogy ne látszódjon az ingyenes weboldal hiányossága.
Fizetőssé tettél egy ingyenes dolgot. Komoly? Most ez tényleg komoly? Egyáltalán miért van letöltési lehetőség? Miért? Letölteni MINDENKI letudja a fansubbok oldaláról ingyen. Ha mégsincs oldala, indavideóról (ha csak oda tölti fel) is le lehet tölteni ingyen.
Nekünk nem az lenne a célunk, hogy az anime nézőknek egy támpontot adjunk? Igen, fent vannak a részek. Vagy egy link formájában, ami rávezet az indavideóra, vagy egy embed beágyazó kóddal, ami szintén az indavideóra vezet. Miért? Mert így a látogatottságot nem vesszük el a fordítóktól. Miért fontos ez? Magától értetődőnek kellene lennie, hogy minden egyes nézőt az eredeti fordítójához kell terelgetnünk valahogyan. Nem utolsó sorban ez a fordítónak is egy visszajelzés, hogy hányan nézték meg fordítását.
Tehát kedves magyaranime. Nem az lenne a korrekt, hogy nem saját lejátszót használsz, hanem az indavideóét és így a látogató számok, a visszajelzések mind a fordítónak mennek? Valamint evidensnek kellene lennie, hogy kiírod magadtól a fordító csapat nevét.
Botok? Emiatt nem megy? Kérlek szépen, nekem hogy sikerült az, hogy teljesen egyedül összegyűjtöttem 2000 animét, ellenőriztem ki fordítja? Nálam is lehet hiba, sőt, biztosan van is, ezt aláírom. De én mégis megpróbálok mindent megtenni azért, hogy a gyűjtőoldal gyűjtőoldal maradjon és a fordítókhoz terelje a nézőket.
Igazán nem nehéz. Ha naponta fél órát szánsz az oldalra pikk-pakk fent is vannak az új részek botok nélkül. De mondok egy jobbat. Én híres vagyok arról, hogy megcsúszok, késik minden 1-2 hetet. Ha egyszerre bepótolom az összes szezonos összes új részét abból a 2 hétből, az akkor is napi 5-6 órát jelent.
Lényeg a lényeg kedves magyaranime. Én nem fansub szemmel látom, hanem mint gyűjtőoldal. És mint gyűjtőoldali szemlélő, gyakorlatilag az összes kifogásod egy hazugság és terelés.
Kérlek, segítsd a fordítók és nézők munkáját/kényelmét, ne döfj beléjük még vagy 2 tőrt. Én kipróbáltam milyen a fansubságot, hát biztosan nem csinálnám. Minden tiszteletem azoké, akik napra pontosan mindig ki tudják adni az új részeit.
Köszönöm ha végig olvastad és remélem elgondolkodsz rajta. Ne egy pár ember legyen mindenki fekete bárány, és ne ismétlődjön meg egy 10 évvel ezelőtti incidens.
Kedves Ezra
Régebben a bot tényleg úgy működött hogy a leg gyorsabban meg jelnőt adta hozzá, már elég “régen” elkezdtük csinálni értelmesebbre a botot hogy ha lehet csak 1 vagy nagyon maximum 2 embertől szedje össze! Én vissza menőleg próbálom javítgatni a linkeket hogy minél kevesebb embertől legyen az linkelve kevesebb legyen az összevisszaság.
Ezt jó hallani. Én csak az általatok indított posztban leírt dolgokra tudok alapozni, miszerint direkt van az, hogy a legelőször feltöltésre kerülő videó megy fel, nem követi azt, hogy melyik csapat rakta ki eddig.
Hogy azért érzékeltessük, hogy Mentor nem éppen a legjobb vezető, mert konkrétan egy lábhajtásos kismotort se bíznék rá. Olyan hatékonyan el tudja magát ásni, mint egy magára hagyott kerti rotálókapa. Jól figyeljétek a szöveget, mert a tömény rosszindulat az ilyen, nem az, amit itt olvashattatok.
Vesézzük is ki, hogy ezúttal hol lódít akkorát, mint az ólajtó.
Amúgy sok fansub csapat rakja fel a mega.nz-re a videókat mert ott mikor elfogy a adatforgalom és valaki előfizet, akkor abból kap pénzt
ezt se írják ki Mi legalább megmondjuk az embereknek, hogy kerüljék meg a quotat
Nagyon messzire nem is kellett menni. Ennek is vannak előfeltételei, ahogy a YouTube-ozásból szerezhető pénznek és a Twitch-nek. A YT-nél kell 1000 feliratkozó és a nyilvánosan elérhető videókon összesen 4000 órányi megtekintés, tovább kétlépcsős azonosítás és az irányelvek megsértéséről 0 aktív figyelmeztetés. Ezáltal YT Partner lehetsz, és onnantól lehet arról szó, hogy a videóid után pénzt kapsz. De ebből itthon érdemien kevés csatorna képes számottevőbb összeget összehozni. A Twitch-nél pedig Affiliate státuszt kell elérni, aztán ha elérsz 100 dodót, kaphatsz kifizetést. Ez az összeg összejöhet hónapos feliratkozásokból, cheerekből és donate-ekből.
A Megánál abból lehet pénzt kapni, ha valakit beajánlottál, és az vásárol Pro, Pro 1/2/3 előfizetést magának, ami csak nagyobb sávszélt és tárhelyet ad, illetve pár apróságot biztosít a feltöltött anyaghoz. És hát, mint fentebb a YT-nak és a Twitch-nek, úgy ennek is megvannak a szabályai, nem úgy megy, hogy nosza, csak úgy jóvá van írva. Magyarán, ha egy fansub a saját berkén belül ezzel kezd el csiholni, igazából a pénzt égeti. A sokadik referálásra és a sokadik előfizetésvételre jön csak össze annyi, amit ki tudna venni, vagy felhasználhat újból.
De akkor kinek lehetne ajánlani? Mert magánember, aki csak letölt, nem fog azért Mega fiókot és profilt nyitni, hogy sávszélt vegyen, mert több gigás fájlok közül nem tud valamit letölteni. Egyszerűen megoldható a dolog egy dinamikus IP cserével. Újraindítod a gépet és nosza. Egy 2022-es tech cikk szerint napi 5 gigát lehet fel és letölteni, vagyis havi 150-et szabadon.
De most térjünk át a szándékolt rosszmájúságra: egy csapat se fogja mondani, hogy vegyél, hanem azt, hogy kerüld meg a kvótát. “Mi legalább”, igen, pont úgy ahogy a reklámmentesség kizárólagossága, ahogy arra rámutattam, hogy az sem kizárólagos erény.
Mi is lépjünk fel azért mert támogatást kapnak
Felléphettek, de garantálom, hogy a felázott lóganéjon tesztek egy dupla hátra szaltót, majd arccal lefelé lesz az érkezés. (Hasonlóan a rágalmazással fenyegetéshez korábban, amiről csak azt felejtette el a delikvens, hogy mint működik a jogrendszer.)
Ezekről ugyanis elszámoltathatóak a csapatok.
Nem zörög a bádogbögre rendszeresen, hogy “adjál pénzt, me’ megszűnünk”, még a fentebb és korábban említett passzív-agresszív formában sem.
Az előbbi pontból egyenes ágon következik, hogy teljesen önkéntes alapú a támogatás. Ha adnak, adnak; ha nem adnak, nem adnak.
Akiknél van lehetőség, nem lódítanak a beérkező összeg kapcsán, hogy az elküldött összegből történik a levonás. Az illetéket pluszba számolja rá a rendszer minden esetben, a bankok esetében is így működik.
Csak akkor legyen példának a sajátom. Nem azért pofázok, mert pénz akarok, sőt, ritkás rátöltésekkel simán kikompenzálom.
Az ez évi beérkező pénzek. Az az egy is én vagyok, és mivel egyszerre használom Mondó(ba)n, Expón, Twitteren a polgári nevem és a nickem, nem fogom kitakarni.
Hát jó hosszú lett ez a topic, mire ide jutottam. Mivel már eléggé részletes válaszok születtek, így én csak egy pár “szívügyemre” reagálnék:
A “saláta” módszer, amivel gyűjtik az animéket. Bár már több, mint 10 éve, hogy felhagytam programtervezői informatikusi álmaimmal és elemző közgazdásznak álltam, de a programozástól nem távolodtam el, az kell a szakmámhoz, igaz, nem ez a területe. Viszont, ha az egyszerű statisztikai, ökonometriai programokban megoldható a kategorizálás, akkor az informatikai vonulaton röhögve.
Elhangzott fentebb a “minden csapat kér támogatást” (nem pont így, de valahogy hasonlóan). Nos, kérem szépen, meg lehet nézni a Namida elmúlt 12 évét. Soha, egyetlen egyszer sem (!) kértünk támogatást, és amíg én vezetem a csapatot, nem is fogunk. Teljesen önerőből tartjuk fenn az oldalunkat. Hogy miért? Egyszerű. Ez egy hobbi, egy kellemes időtöltés, amit szabad akaratunkból csinálunk. Onnantól, hogy pénz kerül a rendszerbe, már nem hobbi lesz, hanem munka. Én még emlékszem az AA-s balhéra, mikor összejöttek a dolgaik, és jöttek a számonkérések, hogy “x éve támogatom az oldalt, miért késik ez meg ez az anime?” Nos, én ebből nem kérek, és a csapatom sem.
Paypal. Én kétoldalú piacokból disszertáltam, amilyen a paypal is. Kíváncsi lettem erre a 100-ból 7 Ft-ra (vagy ez alapján 1000 Ft-ból 70 Ft-ra), mert ez a józan ész mellett sem életképes, ha pedig közgazdaságilag nézem… Itt vannak a paypal díjai. Támogatás esetén fix díj + tranzakciós költség van. Nézzünk egy életszerű példát, támogassuk 1000 Ft-tal a kedvencünket. Ebből fix díjként lejön 149 Ft, tranzakciós díjként pedig 28,9 Ft (2,89%-os a kulcs). Vagyis 822,1 Ft eljut a támogatotthoz (a rendszer valóban nem a küldő felet, hanem a fogadót terheli a díjakkal). Szóval ez a “100-ból 7” szöveg egy irgalmatlanul nagy átverés, és nem kell komoly matematika tudás a megcáfolásához…
Itt az egész probléma ott kezdődik, hogy hazudnak. Abban is hazudnak, hogy nem tárolnak videókat a szerverein. De igen… tárolnak. Ezt onnan tudom, mert én is ugyan azt az video player plugint használom, mint ők. És bár lehet vele embedded videókat beágyazni, az koránt sem úgy jelenik meg, mint náluk. Innen tudom, hogy bizony azok fel vannak töltve.
A másik probléma: Akkora egy biztonsági probléma az egész weboldal ahogy van, hogy az valami hihetetlen! Majdnem minden form ami elérhető az oldalon sebezhető, amivel egy tapasztalt hacker code injection-el simán létre hoz egy reverse connectiont, és annyi mindennek.
Na most akinek évi 22 milliós látogatottsága van, és tegyük fel hogy ennek csak a fele nem duplikált adat, még AKKOR SEM ENGEDHETIK EZT MEG MAGUKNAK! Van egy olyan dolog hogy Privacy Policy. És az nem a host felelőssége, hogy a te oldalad biztonsagos legyen, mielőtt ezzel takargatnátok magatokat. Szerintetek ha ezek után valaki veszi magát, és lelop minden user adatot, kik lesznek a felelősek?
Nagyon sok mindennel egyáltalán nem vagytok tisztában, csak dobálóztok jogokkal, amiket egyáltalán nem is ismertek. De ha már jogok. A fogyasztóvédelem mennyire szorongatna meg titeket, a félre vezető szövegekért?
Ugye ugye? El kéne gondolkozni a dolgokon, mielőtt olyan nagy embernek éreznétek magatokat, hogy dobálóztok jogokkal, mert kapásból 5 olyan szabálysértést mondok nektek, amivel ülnötök kell, de minimum milliós kártérítést kellene fizetnetek MINDEN felhasználótoknak.
Húzzátok meg magatokat szerintem, és működjetek együtt a fansubokkal, mert nektek innentől kezdve nincs szavatok.
Éppen tegnap került szóba egy beszélgetésben köztem és egy öreg barátom közt, hogy éves szinten ekkora látogatottsága még az AA-nak sem volt soha. Nem csak mikor úgymond “a csúcson voltak” (azért az “úgymond”, mert ez alatt most azt a pontot értem, amit valaha a legmagasabbnak mért a statisztikájuk). Így meg aztán erős kijelentés és erős kételkedésre ad okot.
Nem zavar, hogy már egy gazdász, több informatikus is meghazudtolta a nagyképű odamondásaitokat, de mindenkit lehülyéztek, csak épp cáfolni semmit nem cáfoltok?
Szóval még mindig olvastok. Király. Tessék válaszolni az itt feltett kérdésekre is, ne csak magas lóról úgy válaszolni, mintha ti lennétek az istenek, akik a tűz ajándékát adták az embereknek.
Még ahhoz is kevesek vagytok, hogy egy normális pontokba szedett választ adjatok az embernek, csak kiragadtok valamit, amihez éppen ÚGY GONDOLJÁTOK hogy van bizonyítékotok, és arra referáltok, a többihez amire nincs meg IGNORÁLJÁTOK! Gratulálni tudok csak.
Egyébként meg azt írjátok a footeretekben, hogy az oldalon közzétett minden média anyag szabadon felhasználható. Ennek ellenére korlátozzátok a letöltést annak, aki nem fizet.
Saját szájába is csak a hozzátok hasonló agyament emberek szarnak.